Gróf sárvár-felsővidéki Széchenyi Zsigmond 1898. január 23-án született Nagyváradon. A Nemzeti Múzeum alapítójának, Széchényi Ferencnek az ükunokája. Dédapja, Széchényi Lajos, Istvánnak, a „legnagyobb magyarnak” volt a bátyja. Nagyapja, Széchenyi Dénes a lovaglásról és a kocsizásról írt könyveket. Édesapja, gróf Széchenyi Viktor földbirtokos, gazdálkodó, hosszú ideig Fejér megye főispánja, édesanyja gróf Ledebur–Wicheln Karolina volt. Gyermekkorát a Fejér megyei (ma Sárszentmihályhoz tartozó) Sárpentelén, illetve a család somogyvári, milleschaui és Niemes-i lakhelyein töltötte. Ekkor alakult ki szenvedélyes kötődése a vadászathoz, a természethez, ami – mint írja – egész életének vezérlő csillagává vált.
Középiskoláit a székesfehérvári Állami Főreáliskolában, majd a budapesti Ferenc József Főgimnáziumban végezte. 1915-ös érettségije után azonnal besorozták, és az első világháborúban 1916 és 1918 között csapatszolgálatot teljesített. 1919-ben megkezdett jogi tanulmányait szinte rögtön abbahagyta, és inkább a gazdálkodás felé fordult. Felsőfokú agrártanulmányait 1920 és 1921 között Münchenben és Stuttgartban végezte, majd 1922-23-ban Oxfordban és Cambridge-ben bővítette nyelvtudását és zoológiai ismereteit.
1936-ban kötött házasságot első feleségével, az angol Stella Crowtherrel. Egyetlen gyermekük, Péter Londonban született 1939. február 4-én. A második világháborút a család Úri utcai házában vészelte át. A bombázások következtében nagy veszteség érte. Leégett a budapesti Istenhegyi úti villája, és vele együtt a közel 1300 darabos trófeagyűjteménye. Őt és édesapját bebörtönözték. Apja a kiszabadulása után pár nappal meghalt. 1946-ban elvált Stella Crowthertől.
1950-ben még a Mezőgazdasági Múzeumban volt szakmuzeológus, ám 1951-ben kitelepítették egy Hajdú megyei tanyára, Polgár község mellé, ezt követően pedig Balatongyörökre. A kitelepítés éveiben megismert hertelendi és vindornyalaki Hertelendy Margittal 1959. május 5-én kötött házasságot Keszthelyen, és végre ismét Budapestre költözhetett.
Utolsó éveiben sokat betegeskedett. 1967. április 24-én halt meg Budapesten. Emlékét számos szobor, emlékkő és dombormű őrzi. Vadásztársaságok és iskolák viselik a nevét.
1915-től Európa szinte egész területéről kapott vadászati meghívásokat. A felvidéki Tótmegyeren apróvadra, bérelt erdélyi területén szarvasra, medvére vadászott. Ausztriában zergével és fajdfélékkel, Skóciában hófajddal, Olaszországban kőszáli kecskével gyarapította gyűjteményét.
1924 és 1932 között a Somogy megyei Kőröshegyen, apja birtokán gazdálkodott, de erre az időszak esett első afrikai gyűjtő- és vadászexpedíciója is.
1927-ben Szudánban vadászott Almásy Lászlóval, majd a következő években Kenyában Károlyi Istvánnal, ahol elejtette a legnagyobb agyarú elefántot, amit addig magyar vadász zsákmányolt. 1932 és 1935 között ismét Kenyában, Tanganyikában (ma Tanzánia), Ugandában és Líbiában gyűjtött – utóbbiban lőtte azóta is világrekordnak számító addaxát.
1935-ben két barátjával Alaszkában járt, erről írta Alaszkában vadásztam című könyvét. 1937 december és 1938 március között India számos területét meglátogatta, hazafelé pedig útba ejtette Egyiptomot. 1939-től és 1944-ig a lezárt határok miatt csak idehaza és Erdélyben vadászhatott.
1947-től vadászati felügyelőként dolgozott az Országos Erdészeti Központban. 1950-ben a Mezőgazdasági Múzeumban volt szakmuzeológus, később még kitelepítettként került Balatongyörökre, onnan járt be a Keszthelyi Helikon Könyvtárba mint „állományon kívüli segéderő”. Itt a munkája mellett rendszeresen dolgozott egy vadászati irodalomról szóló szakbibliográfián, amely ma az Országos Széchényi Könyvtárban található. Tovább gyarapította a háborút átvészelt négynyelvű vadászati könyvtárát, és ekkor írta újabb könyveit is.
1960-ban a Dénes István vezette hivatalos állami expedícióval Kelet-Afrikában járt, hogy a Magyar Nemzeti Múzeum 1956-ban elpusztult Afrika-gyűjteményét pótolják. 1964-ben feleségével kettesben újabb állami gyűjtőútra utazhatott Kenyába – hasonló céllal. Erről az útjáról írta utolsó könyvét Denaturált Afrika címmel.
Utazásainak, hazai vadászatainak élményeiből számos könyv született. Vadászatait újra és újra átélhetik olvasói, egy művelt, életszerető ember írásmódján keresztül. Legolvasottabb vadászíróink közé tartozik, művei számos kiadást értek meg, itthon és külföldön is.
Magyar nyelven megjelent könyvei:
Csui!.. (első kiadás: 1930 – 12 kiadásban jelent meg, összesen 360 650 példányban),
Elefántország (első kiadás: 1934 – 4 kiadásban jelent meg, összesen 14 000 példányban),
Hengergő homok (első kiadás: 1935 – 5 kiadásban jelent meg, összesen 54 600 példányban),
Alaszkában vadásztam (első kiadás: 1937 – 10 kiadásban jelent meg, összesen 216 550 példányban),
Nahar (első kiadás: 1940 – 9 kiadásban jelent meg, összesen 286 200 példányban),
Két kecske (első kiadás: 1942 – 3 kiadásban jelent meg, összesen 9000 példányban),
A szarvas selejtezése (első kiadás: 1948 – 1 kiadásban jelent meg, 500 példányban),
Afrikai tábortüzek (első kiadás: 1959 – 6 kiadásban jelent meg, összesen 192 000 példányban),
Ahogy elkezdődött (első kiadás: 1961 – 9 kiadásban jelent meg, összesen 167 350 példányban),
Ünnepnapok (első kiadás: 1963 – 6 kiadásban jelent meg, összesen 128 800 példányban),
Denaturált Afrika (első kiadás: 1968 – 3 kiadásban jelent meg, összesen 93 500 példányban),
Szarvasok nyomában (első kiadás: 1979 – 2 kiadásban jelent meg, összesen 81 000 példányban),
Vadászat négy földrészen (első kiadás: 1987 – 1 kiadásban jelent meg 19 600 példányban),
Trófeáim bemutatkoznak (első kiadás: 1990 – 1 kiadásban jelent meg, 16 000 példányban).
Széchenyi Zsigmond könyvtára a legjelentősebb hazai vadászati könyvgyűjtemény.
Nemcsak Magyarországon számít különlegesnek, hanem világviszonylatban is az. Kötetei magyar, német, angol és francia nyelven íródtak; a német kötetek alkotják a legértékesebb részét.
Igazi gyűjtő lévén már kora ifjúságától kezdve gyűjtötte – sokféle trófeája és vadászemléke mellett – a könyveket is. Ám a II. világháború és az 1951-es kitelepítés következtében könyvein kívül csaknem minden gyűjteménye megsemmisült. Így könyvei váltak a gyűjteménnyé, az író-vadász életének egyik meghatározója, amelyet minden nehézsége dacára – felesége, Hertelendy Margit támogatásával – gyarapítani igyekezett. Ez a törekvés mindinkább felerősödött mellőztetésének enyhülésekor, mikor könyvei már ismét megjelenhettek. 1967-ben bekövetkező halálakor a könyvtár már több mint 3000 kötetet számlált.
A gyűjteményben ritka köteteket találhatunk: pl. XVII-XVIII. századi, német nyelvű vadászati szakkönyveket, a XIX. századi magyar nyelvű vadászati szakirodalom korai műveit. A magyar vadászirodalom jelentős, XIX. század végi, XX. század eleji műveinek nagy része fellelhető benne.
Széchenyi Zsigmond szándéka, vágya az volt, hogy összegyűjtött vadászkönyvei halála után a közösség számára elérhetővé váljanak,s folyamatos gyarapítás mellett a könyvgyűjtemény mind a szépirodalom, mind a szakirodalom területén kiteljesedjék. Az író halála után özvegyétől a Művelődési Minisztérium megvásárolta a Magyar Természettudományi Múzeum számára.
A honlapon szereplő fényképeket és dokumentumokat szerzői jog védi, melynek tulajdonosa részben Széchenyi Zsigmond özvegye, részben a Magyar Természettudományi Múzeum. Másolásuk, felhasználásuk, terjesztésük szigorúan engedélyhez kötött. További információért kérjük, vegye fel a kapcsolatot a Magyar Természettudományi Múzeum Központi Könyvtárával. A jogosulatlan felhasználás büntető- és polgári jogi következményeket von maga után.